A hosszú felépülés kulcsa nemcsak a műtét és a gyógytorna volt, hanem a család, a barátok és a csapattársak állhatatos támogatása, valamint a mentális erő, amely végig segítette. A történet ugyanakkor emlékeztet arra is, mennyire kiszámíthatatlan a sport: a sérülés jövedelemkieséssel járhat, ezért kulcsfontosságú a megfelelő sportbiztosítás – hiszen a baj mindig akkor jön, amikor a legkevésbé várjuk. A BiztoSport éppen ezért nyújt biztonságot és anyagi védelmet hasonló helyzetekben. Keress minket bizalommal.

Ha visszagondolsz arra a novemberi mérkőzésre, mi volt az első gondolatod, amikor érezted, hogy komoly a baj? Mit éreztél testben és lélekben abban a pillanatban, amikor elszállt az a bizonyos belépő?

Nem szívesen elevenítem fel azt a pillanatot. Nyilvánvaló volt, hogy eltört a lábam. Hatalmas reccsenést hallottam, és elég torz formában fityegett a bokám – nem tartotta más, csak a bőr. Végig magamnál voltam, rettenetes fájdalmat éreztem. Mikor a mentősök odaértek, a fájdalomcsillapítás volt az első dolguk. A cipőt és a sportszárat is úgy vágták le a lábamról. Gyorsan történtek egymás után az események, nem volt időm mélyebb gondolatokra.

A sérülésed utáni első hetek talán nemcsak fizikailag, de lelkileg is a legnehezebbek lehettek. Hogyan élted meg ezt az időszakot mentálisan? Mi segített átvészelni a fájdalmat és a bizonytalanságot?

19 évesen szerintem nagyon kevesen gondolnak arra, hogy súlyos sérülés is érheti őket. Én is azt hittem, ilyen csak másokkal történhet. A sérülés után még aznap este megműtöttek. A csapattársaim ott álltak a betegágyamnál, amikor kitoltak a műtőből. Ekkor még a fájdalomcsillapító hatása miatt nem is sejtettem, mi vár rám. A következő napok a kiszolgáltatottságról és a fájdalomról szóltak. Csak a „túlélésre” játszottam, még úgy is, hogy szinte alig voltam egyedül. Sok barát, sporttárs, sportvezető – és a sérülést okozó játékos – is meglátogatott. Amikor kiengedtek, újabb kihívások vártak rám: járókerettel, majd később mankóval mozogtam. A szüleim, a család és a barátok segítségére hatalmas szükségem volt. Rengeteg együttérző üzenetet kaptam ismeretlenektől is.

Többször nyilatkoztad, hogy sokáig nem is tudtál meccset nézni, mert minden becsúszásnál összerezzentél. Mikor kezdted el újra „kívülről” élvezni a futballt, és mi segített ebben a lelki áttörésben?

Szerencsére csak pár hétig tartott ez az állapot. Ahogy fizikailag erősödtem, egyre jobban vágytam a közös meccsnézések hangulatára. Ezek alatt a baráti beszélgetések során olyan légkör alakult ki, amelyben már nem volt szorongás, nyugtalanság. December 27-én már mankó nélkül mentem az országos hírű Kék Mókus-kupa meccseire a szegedi Pick Arénába. Ott nagyon sok ismerőssel találkoztam, és újabb lendületet vett a gyógyulásom.

A visszatérés hosszú hónapok rehabilitációt kívánt – nemcsak testileg, hanem fejben is. Hogyan tartottad magad motiváltan, és milyen belső célokat tűztél ki a gyógyulás során?

Talán meglepő, de mindig is erős voltam mentálisan. Mindig hittem magamban és az elvégzett munkában. Ez a sérülés után sem volt másként. A gyógytorna alatt is – akkor még sok fájdalom mellett – minden nap találtam motivációt. Szerencsére nagyon jó szakemberek vettek körül, és látványos volt a javulásom. Nem volt benne visszaesés, napról napra erősödtem. Felüdülést jelentett, hogy tíz hét után már az edzőteremben dolgozhattam.

Sérülésed után azt mondtad, most már sokkal fontosabbnak tartod a sportolói biztosítást. Miért lett ez számodra kiemelt kérdés, és hogyan befolyásolja a pályán való jelenlétedet ez a fajta „háttérbiztonság”?

Biztosítással nem rendelkeztem, bár beszéltünk róla a szüleimmel, nem tettük meg a szükséges lépéseket. Nyilván a sérülés miatti kiesés az anyagiakra is kihatott: kevesebb jövedelem és sokkal több – rehabilitációs – kiadás. Nem volt kérdés, hogy az újabb pályára lépés előtt biztosítást kötök.

Úgy tudjuk, hogy az elmúlt hónapokban nemcsak a testedet építetted újra, hanem például az angol nyelvvizsgára is készültél, és egyetemre is jelentkeztél. Hogyan változtatta meg ez az időszak a jövőképedet?

Amíg nem leszünk érintettek, addig a sérülésekről is hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak mással történhet ilyen. A lábadozási időszak a sérüléshez képest rövid volt: fél év elég volt, hogy teljesen felépüljek. Ez a fél év viszont sok-sok nap, sok-sok óra, amikor szembe kellett azzal is néznem, hogy mi van, ha mégsem! A tanulás újra fókuszba került… Felvettek a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Rekreáció és életmód szakára. Sok minden érdekel, leginkább a sporttal kapcsolatban. Mindenképp szeretnék felkészülni a „foci” utáni évekre is.

Sokan mondják, hogy a sport megtanít küzdeni, de talán a sérülés tanít meg igazán türelemre. Miben változott meg benned a gondolkodás a futballról, a karrieredről – vagy akár önmagadról?

Már egészen kicsi korom óta mindent alárendeltem a labdarúgásnak. A sport szerintem mindenre megtanít – türelemre is. Meggyőződésem, hogy a sérülést is azért kaptam, mert én elbírtam ezzel a teherrel. Végig ezek a gondolatok segítettek. Erősebben tértem vissza, telve önbizalommal. Hozzá kell tennem, hogy sok-sok segítséget kaptam a családomtól, a barátoktól, sporttársaktól. Nélkülük nagyon nehéz lett volna.

Ha további interjúkat is szívesen olvasnál látogass el a blogunkra.

Ha a sportbiztosítás részletei érdekelnek, ezeket a sportbiztosítás oldalunkon találhatod.