Author:

Ulics Milán
Kőfalvi Hunor alig 17 éves, mégis több mint egy évtizede a futball határozza meg a mindennapjait. Szenvedélye és kitartása egyre magasabb szintekre vezette, és ma már a címeres mez emléke is erőt ad számára. Az interjúban arról mesél, mit tanult a pályán és azon kívül, és milyen célok hajtják előre.
Mesélj egy kicsit magadról! Mikor és hogyan kezdted a futballt?
Kőfalvi Hunor vagyok 17 éves, kicsivel több, mint 13 éve része az életemnek a futball. Mint minden kissrác én is imádtam focizni, így 4 évesen csatlakoztam a Szár KSE klubjához. Azóta sem csökkent az elhivatottságom a sport iránt, sőt egyre inkább nőtt. Éppen ezért 2019-ben átigazoltam a Felcsút SE csapatához, majd innen a Puskás Akadémiához.
Miért éppen a Puskás Akadémiát választottad?
Fontos számomra a fejlődés, tudtam, hogy az Akadémián tartott edzések sok lehetőséget hordoznak magukban, amivel fejleszthetem a készségeimet. Nem ijesztett meg az sem, hogy itt sokkal keményebben és többet kell dolgoznom azért, hogy bent maradhassak, az lebeg a szemem előtt, hogy minél jobb legyek.
Melyek a legfontosabb dolgok, amiket az akadémián tanultál, nem csak a pályán, hanem azon kívül is?
A legfontosabb, amit megtanultam az egyaránt fontos a pályán és azon kívüli magán életemben is. Mégpedig, hogy magamért és a céljaimért kell dolgoznom, ezért pedig mindig mindenből a legjobbat kell kihozni.
Játszottál már idősebb korosztályban is? Milyen volt a váltás?
Igen, játszottam már idősebb korosztályban. Nehéz volt, hogy mindenki sokkal gyorsabban dönt.
Mit jelent számodra, hogy korosztályos válogatott lehetsz?
A válogatottság fontos állomás az életemben, ugyanis ez visszajelzés arra, hogy ugyan sokat kell még fejlődnöm és dolgoznom, de jó úton haladok. Ez önbizalmat ad és erősít abban, hogy jó, amit csinálok, és még keményebben kell küzdenem azért, hogy teljesítsem az álmaim.
Van olyan mérkőzés vagy pillanat, amit sosem fogsz elfelejteni?
A pillanat, amit sosem fogok elfelejteni, amikor először vehettem magamra a címeres mezt. Az az érzés örökre belém égett.
Van olyan klub vagy bajnokság, ahol egyszer szívesen játszanál?
Nagyon sok bajnokságban, csapatban kipróbálnám magam, de hogy egy konkrét példát is mondjak a Premier Leauge.
Mivel szeretsz foglalkozni a futballon kívül?
A futballon kívül eljárok konditerembe, illetve amennyi időt csak tudok a családommal és a barátaimmal töltök.
Van példaképed, akár a sportban, akár azon kívül?
Kifejezett példaképem nincsen, viszont felnézek minden olyan játékosra, aki nem csak a pályán, hanem a magánéletében is példamutató.
Ha további interjúkat is szívesen olvasnál látogass el a blogunkra.
Ha a sportbiztosítás részletei érdekelnek, ezeket a sportbiztosítás oldalunkon találhatod.