Interjúk

“…Európa-Bajnokságot nyertünk, amire mindig emlékezni fogok…” - Interjú Szabó Aidával

Szerző:

Kiss Kíra Dorka

Mezőkövesdről indulva, az FTC és a NEKA érintésével vált a hazai kézilabda egyik legígéretesebb fiatal tehetségévé Szabó Aida, aki nemrég házi gólkirályként segítette csapatát az élvonalba. Pályafutása során már Európa-bajnoki címet is ünnepelhetett a strandkézilabda-válogatottal, miközben az NB I-ben is sorra bizonyítja vezérszerepét és gólerősségét. Interjúnkban Aida beavat minket a profi karrier mögötti tudatos építkezésbe, és elárulja, hogyan kezeli a rá nehezedő elvárásokat a legmagasabb szinten.

Hogyan emlékszel vissza a kézilabda első éveire, és mi vonzott a sporthoz?

6 évesen Mezőkövesden kezdtem el a kézilabdát, a nővérem hatására aki úgyszint kézilabdázott. Drizner Péter volt a nevelőedzőm, akitől megtanultam a kézilabda alapjait, és megszerettette velem a sportágat, illetve mindig erősítette bennem, hogy van hozzá tehetségem és én is odakerülhetek a nagyok közé.

Megfordultál az FTC utánpótlásában, majd a NEKA NB II-es csapatához csatlakoztál. Miben különbözött a két klub légköre, a felkészítés és a csapatszellem, és mit tanultál ezekből az élményekből?

A felkészítés és a csapatszellem hasonló volt, mert mindkét klubban a győzni akarás és a fejlődés volt a középpontban. A Fradinál hatalmas motiváció a felnőtt csapat légköre, ahol volt lehetőségem edzéseken részt venni. A Nekán mint felnőtt játékos csatlakoztam az NB1/B-s csapathoz, ahol közös cél volt az NB1-es tagság kiharcolása.

A NEKA csapatával nemrég feljutást harcoltatok ki, te pedig 20 meccsen 105 gólt szereztél, így lettél a házi gólkirály. Mit jelentett ez számodra, és hogyan hatott a motivációdra?

Örültem, hogy a csapattal kiharcoltuk a feljutást, ami elsődleges cél volt a szezon elején. Plusz öröm, hogy egyénileg sikeres évet tudtam zárni, ez megmutatkozott az eredményességemen is, de természetesen ez a csapattársak nélkül nem sikerülhetett volna.

A Kozármisleny elleni mérkőzésen dobott 11 gól és a hét csapatába kerülés fontos visszajelzés. Mit jelent ez számodra?

A Kozármisleny elleni meccs egy rangadó volt számunkra, ahol a vezérszerepet fel tudtam venni, ami a gólok számában is megmutatkozott. A hét csapatába való bekerülés nagy örömöt okozott nekem, hiszen először lehettem ott.

Melyik pillanat volt eddig a pályafutásod során a legemlékezetesebb, és miért?

Habár nem teremkézilabda, a strandkézilabda válogatottal Európa-bajnokságot nyertünk, amire mindig emlékezni fogok és külön helyet foglal el a szívemben.

Van-e olyan hobbi vagy tevékenység a sport mellett, ami segít kikapcsolódni vagy feltöltődni?

A kikapcsolódás számomra a családommal és a barátaimmal minőségi időtöltés. Sajnos nem sok időm jut a szeretteimmel lenni, de amikor az idő engedi és nincs hétvégén meccs akkor biztos, hogy valami közös programmal kapcsolódok ki a szürke hétköznapokból.

Fiatal játékosként már több csapatnál megfordultál, és az NB I-ben is kiemelkedő teljesítményt nyújtasz. Hogyan látod a következő lépéseket a pályafutásodban, és milyen célokat tűztél ki magad elé a jövőre nézve, akár a válogatottság felé?

Minden meccsen magam 100%-át szeretném nyújtani, sokat szeretnék fejlődni, tanulni és tapasztalni. Természetesen a jövőben szeretném kiharcolni, hogy lehetőséget kapjak a válogatottban, de ahhoz még sokat szeretnék fejlődni, illetve bizonyítani, hogy alkalmas leszek az ott adódó szituációkat is megoldani.

Mit tanácsolnál azoknak a fiatal játékosoknak, akik most kezdik a kézilabdát, és szeretnék egyszer olyan pályafutást, mint a tiéd?

A legfontosabb szerintem, hogy szeressék a kézilabdát. Minden nap próbálják kihozni magukból a legtöbbet, napról napra fejlődni, de türelmesnek is kell lenni, mert ha valaki kitartó, előbb vagy utóbb meglesz a gyümölcse.

Ha további interjúkat is szívesen olvasnál látogass el a blogunkra.

Ha a sportbiztosítás részletei érdekelnek, ezeket a sportbiztosítás oldalunkon találhatod.

Ha tetszett, oszd tovább!

További tartalmaink

Interjúk, tippek, tanácsok
a BiztoSport blogon!

# Interjúk

"A kézilabdára nem csak egy sportként tekintek, hanem mint életforma" - Interjú Tóth Barnabással

Tóth Barnabás 7 évesen édesapja nyomdokain indult el a kézilabda felé, majd az alsóörsi próbajáték után 5. éve tagja a Veszprém Handball Academy-nak. 2025-ben az EHF Youth Club Trophy döntőjébe jutott csapatával, ahol ezüstérmet szereztek, az U18-as Eb-n pedig öt góllal segítette a válogatottat a szerbek elleni negyeddöntőben. Magyarország ezzel kivívta a 2027-es vb-kvalifikációt, amelyre Barnabás is nagy célokkal készül. A pályán kívül a gasztronómia érdekli és szakács szakmát is tanul, miközben álma egy felnőtt BL-szintű karrier.

# Cikk

A sport, mint az egészséges élet kulcsa?

A sport szerepe ma már messze túlmutat a fizikai aktivitáson – életmóddá, közösségi élménnyé és az egészséges élet egyik legfőbb pillérévé vált. Az emberek egyre inkább felismerik, hogy a sport nemcsak az izmok edzéséről szól, hanem mentális és érzelmi jólétünk megőrzésében is kulcsszerepet játszik. Nézzük meg, miért olyan fontos a sport minden életkorban és élethelyzetben, különösen akkor, amikor a modern társadalom kihívásai mozgásszegény életmódhoz vezethetnek.

# Interjúk

"Nagy pillanat volt számomra, mikor megkerestek Veszprémből..." - Interjú Hoffmann Balázzsal

Hoffmann Balázs Győrszentivánon nőtt fel, ahol a kézilabda nem idegen fogalom – mindkét szülője játszott, majd edző lett. A sport természetes volt körülötte, de a döntést maga hozta meg: 9-10 évesen a kézilabda mellett tette le a voksát. Jó döntésnek bizonyult. 2020-ban a Veszprém Handball Academy kereste meg, öt évvel később pedig már a Bajnokok Ligájában szerzett gólt a ONE Veszprém felnőttcsapatában. Az idén pedig az U20-as válogatottal sporttörténelmet írt: Magyarország először nyerte meg a korosztályos Európa-bajnokságot. Az alábbi interjúban a kezdetekről, a nagy pillanatokról és arról is mesél, miért volt az egyik első dolga az NB I-be kerülve sportbiztosítást kötni.

  • BeStrong, a BiztoSport partnere