Interjúk

"Nagy pillanat volt számomra, mikor megkerestek Veszprémből..." - Interjú Hoffmann Balázzsal

Szerző:

Kiss Kíra Dorka

Hoffmann Balázs Győrszentivánon nőtt fel, ahol a kézilabda nem idegen fogalom – mindkét szülője játszott, majd edző lett. A sport természetes volt körülötte, de a döntést maga hozta meg: 9-10 évesen a kézilabda mellett tette le a voksát. Jó döntésnek bizonyult. 2020-ban a Veszprém Handball Academy kereste meg, öt évvel később pedig már a Bajnokok Ligájában szerzett gólt a ONE Veszprém felnőttcsapatában. Az idén pedig az U20-as válogatottal sporttörténelmet írt: Magyarország először nyerte meg a korosztályos Európa-bajnokságot. Az alábbi interjúban a kezdetekről, a nagy pillanatokról és arról is mesél, miért volt az egyik első dolga az NB I-be kerülve sportbiztosítást kötni.

Győrszentivánon nőttél fel, és mindkét szülőd kézilabdázott, majd edző lett – mennyire volt természetes számodra, hogy te is ezt a sportot válaszd, és volt-e olyan pillanat, amikor komolyan gondolkoztál a foci folytatásán?

Mondhatni, természetes volt számomra, hogy én is ezt a sportágat fogom választani, bár a szüleim részéről semmiféle erőltetés nem volt. Az őszintét megmondva, egészen 9-10 éves koromig komolyan gondoltam a focit is, de mivel döntenem kellett a két sportág között, úgy éreztem, a kézilabdában sikeresebb lehetek majd a jövőben.

2020-ban a Veszprém Handball Academy keresett meg téged – hogyan élted meg azt a pillanatot, és mit jelentett egy győri gyereknek, hogy az ország egyik legjobb akadémiájára igazolhat?

Nagy pillanat volt számomra, mikor megkerestek Veszprémből, ezért is dolgoztam minden egyes nap, hogy egy ilyen nívós klubban nevelkedhessek és játszhassak.

A 2024/25-ös szezonban a ONE Veszprém felnőttcsapatában is pályára léphettél, sőt a Bajnokok Ligájában is gólt szereztél – mi járt a fejedben az első ilyen pillanatban?

Egy álmom vált valóra, mikor a Bajnokok Ligájában pályára léptem. Úgy gondolom, minden gyerek erről álmodik, amikor elkezd kézilabdázni.

Balszélsőként miben érzed magad a legerősebbnek, és mire fókuszálsz a legtöbbet, amikor a fejlődésedre gondolsz?

Elsősorban a befejezésekre fektetek nagyobb hangsúlyt. Azt szeretném fejleszteni.

A döntőben hosszabbításban vertétek azt a Svédországot, amelytől korábban nagy vereséget szenvedtetek – mit éreztél abban a pillanatban, amikor eldőlt, hogy Európa-bajnokok vagytok?

Leírhatatlan érzés volt, mikor lefújták a meccset, óriási öröm volt számomra és a csapat számára. A befektetett munka meghozta a gyümölcsét.

A 2023 óta tagja vagy az utánpótlás-válogatottnak, ahol EYOF-bronzot és ifjúsági Eb-bronzot is szereztél, most pedig Európa-bajnok lettél – hogyan látod, mit adott neked ez a három év a válogatottban?

Nagyon sok mindent adott ez a három év számomra. Számtalan barátot szereztem a válogatottnak köszönhetően. Szerencsére mind a három világversenyen kipróbálhattam magam, amelyeken szép sikereket értünk el, és emellett sokat is fejlődtem.

Mikor gondoltál először arra, hogy sportbiztosítással védd magad, és mit jelent számodra ez a fajta biztonság?

Már az utánpótlásban eltöltött éveim alatt is gondolkodtam a biztosításon, de amint az NB I. -be kerültem, az első "feladatok" közé tartozott, hogy meg is kössem. Remélem, elkerülnek a sérülések, de ha mégis bekövetkeznének, várhatóan egyfajta könnyebbséget jelentene a felépülés a rehabilitációs időszak átvészelésében.

Az Eb-n a középdöntőben nagy vereséget szenvedtetek, mégis aranyéremmel zártatok – hogyan tartottátok össze magatokat a nehéz pillanatokban, és mi adott erőt a folytatáshoz?

A nagy vereség után a visszavágási vágy dolgozott bennünk, mindenképpen revansot szerettünk volna venni a nagyarányú vereség miatt.

A Szigetszentmiklóson töltött szezon után mi a következő nagy álmod – hol szeretnél lenni a hároméves tatabányai szerződés lejártakor?

Jelen állás szerint nagyon jól érzem magam Szigetszentmiklóson! Szeretnék minél több Nb I.-es mérkőzésen pályára lépni és rutint szerezni. Aztán meglátjuk majd, mit hoz a jövő...

További, ügyfeleinkkel készített interjúinkat itt találod.

Ha érdekel a sportbiztosítás, kérjük, kérj konzultációt az oldalon és meg tudjuk beszélni a részleteket!

Ha tetszett, oszd tovább!

További tartalmaink

Interjúk, tippek, tanácsok
a BiztoSport blogon!

# Interjúk

"A kézilabdára nem csak egy sportként tekintek, hanem mint életforma" - Interjú Tóth Barnabással

Tóth Barnabás 7 évesen édesapja nyomdokain indult el a kézilabda felé, majd az alsóörsi próbajáték után 5. éve tagja a Veszprém Handball Academy-nak. 2025-ben az EHF Youth Club Trophy döntőjébe jutott csapatával, ahol ezüstérmet szereztek, az U18-as Eb-n pedig öt góllal segítette a válogatottat a szerbek elleni negyeddöntőben. Magyarország ezzel kivívta a 2027-es vb-kvalifikációt, amelyre Barnabás is nagy célokkal készül. A pályán kívül a gasztronómia érdekli és szakács szakmát is tanul, miközben álma egy felnőtt BL-szintű karrier.

# Cikk

A sport, mint az egészséges élet kulcsa?

A sport szerepe ma már messze túlmutat a fizikai aktivitáson – életmóddá, közösségi élménnyé és az egészséges élet egyik legfőbb pillérévé vált. Az emberek egyre inkább felismerik, hogy a sport nemcsak az izmok edzéséről szól, hanem mentális és érzelmi jólétünk megőrzésében is kulcsszerepet játszik. Nézzük meg, miért olyan fontos a sport minden életkorban és élethelyzetben, különösen akkor, amikor a modern társadalom kihívásai mozgásszegény életmódhoz vezethetnek.

# Interjúk

"Nagy pillanat volt számomra, mikor megkerestek Veszprémből..." - Interjú Hoffmann Balázzsal

Hoffmann Balázs Győrszentivánon nőtt fel, ahol a kézilabda nem idegen fogalom – mindkét szülője játszott, majd edző lett. A sport természetes volt körülötte, de a döntést maga hozta meg: 9-10 évesen a kézilabda mellett tette le a voksát. Jó döntésnek bizonyult. 2020-ban a Veszprém Handball Academy kereste meg, öt évvel később pedig már a Bajnokok Ligájában szerzett gólt a ONE Veszprém felnőttcsapatában. Az idén pedig az U20-as válogatottal sporttörténelmet írt: Magyarország először nyerte meg a korosztályos Európa-bajnokságot. Az alábbi interjúban a kezdetekről, a nagy pillanatokról és arról is mesél, miért volt az egyik első dolga az NB I-be kerülve sportbiztosítást kötni.

  • BeStrong, a BiztoSport partnere