Szerző:

Kiss Kíra Dorka
Nagy Kevin Tamás fiatal kora ellenére már komoly utat járt be a magyar futsal világában, és teljesítményével hamar felhívta magára a figyelmet. Pályafutása során több meghatározó klubnál is bizonyított, miközben a válogatottban való szereplés is fontos mérföldkővé vált számára. Az elmúlt időszakban egy sérülés is nehezítette az útját, amely nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is komoly kihívást jelentett. Kitartásának és elszántságának köszönhetően azonban már a visszatérésen dolgozik. Interjúnkban a kezdetekről, a fordulópontokról és a motivációjáról mesél.
Hogyan kerültél kapcsolatba a futsallal? Volt aki biztatott vagy magadtól jött az ötlet, hogy lecseréld a nagypályát?
14–15 évesen kerültem kapcsolatba a futsallal, akkoriban az egyik osztálytársam űzte, és elmentem én is kipróbálni, milyen. 2 évig még csináltam mindkettőt, majd a futsal világa jobban vonzott.
A MVFC Berettyóújfalu időszakod alatt rengeteg gólt szereztél - minek köszönhető ez a teljesítmény?
Igen, szerencsére sikerült gólt, gólokat szereznem. De én úgy vagyok vele, hogy mindegy, ki szerzi a gólt, csak sikeresek legyünk.
Volt olyan szezon vagy meccs, ami fordulópontnak számított a karrieredben?
Szerintem minden játékosnak van egy ilyen, sőt még lesz is. Személy szerint nekem a Haladásnál az első bajnoki cím utolsó mérkőzése és persze a szlovénok elleni meccs a válogatottal még, amit úgy kitudnék emelni picit. De az összes szezon, illetve meccs számít a karrierem során.
Mi motivált abban, hogy a Veszprém Futsal Club csapatához igazolj?
Úgy éreztem, hogy váltanom kell, és teljes mértékben egyezett az elképzelésünk a klubbal. Amit felvázoltak, és ahogyan szeretnék csinálni. Illetve úgy éreztem, hogy itt tudok tovább fejlődni és új lendületet kapni.
A magyar futsalválogatott csapatban is szerepeltél már. Mit jelentett ez neked?
Természetesen nagyon jó érzés, ha a hazádat válogatott szerelésben képviselheted. Minden játékosnak szerintem ez az álma, mindegy, milyen sportág.
Ugyebár most egy komolyabb sérülésből tértél vissza. Mi volt a legnehezebb része ennek az időszaknak? A fájdalom, a kihagyás vagy inkább a mentális oldal?
Még nem tértem vissza teljes mértékben, de szerencsére már látom az alagút végén a fényt.
Nem egyszerű semmilyen szempontból. Nagyon sok dolgon mész keresztül, és ez egy elég hosszú folyamat. Az elején inkább a fájdalom és a kihagyás érzése, míg a vége felé vagy akkor jön elő a mentális része, hogy hogyan bírod még. Hiszen mennél már, de még nem mehetsz.
Egy ilyen sérülés után mennyire értékelődik fel benned a sportbiztosítás szerepe?
Egy ilyen sérülés után rájön az ember, mennyire fontos, hogy legyen mögötte valamilyen biztos háttér. Amíg minden rendben van, addig hajlamosak vagyunk nem foglalkozni vele, de amikor megtörténik a baj, akkor érzi igazán az ember a sportbiztosítás jelentőségét. Sok terhet levesz a válladról, és valamennyire biztonságot ad egy kiszámíthatatlan helyzetben.
Mit tanácsolnál egy fiatal játékosnak, aki most kezdi a futsalt?
Azt tanácsolnám, hogy élvezze a játékot és legyen türelmes. Sok munkára, alázatra és tanulásra van szükség, de ha szereti, amit csinál, akkor meg fogja hozni a gyümölcsét.
Ha további interjúkat is szívesen olvasnál látogass el a blogunkra.
Ha a sportbiztosítás részletei érdekelnek, ezeket a sportbiztosítás oldalunkon találhatod.








