Interjúk

“Nagyon elszánt voltam, ez volt a célom hogy profi labdarúgó legyek! Addig meg sem álltam.“ - Interjú Csáki Eszterrel

Szerző:

Kiss Kíra Dorka

Csáki Eszter, a Budapest Honvéd fiatal hátvédje hosszú utat járt be a profi futballban. Komáromban kezdte, majd Győrben és az Illés Akadémián fejlődött, az előző szezonban Év Játékosa lett a Viktória FC-nél, U19-es válogatottként pedig nemzetközi szinten is kipróbálhatta magát. Ma már az NB I-ben és a nemzeti utánpótlásban is pályára lép, miközben inspiráló példaképként áll a fiatal játékosok előtt.

Hogyan kerültél először kapcsolatba a labdarúgással?

A labdarúgás mindig is az életem része volt egészen kicsi korom óta jártunk édesapukám mérkőzéseire hiszen ő is labdarúgó volt. Örökmozgó típus vagyok már kis koromban is nagyon szerettem mozogni, így előszeretettel álltam be néha apához játszani.

Volt olyan példaképed gyerekként, akire kifejezetten felnéztél, és aki miatt még inkább belevetetted magad a futballba?

Igen volt, édesapukám. Ő szeretette meg velem ezt a gyönyörű sportot!

Győrben három évet töltöttél, majd az Illés Akadémián kaptad meg az első profi szerződésedet. Melyik állomás volt számodra a legnagyobb mérföldkő, és miért?

Mind a kettő állomás hatalmas lépcsőfok volt a karrieremben. Győr azért mert ott tapasztaltam meg először azt a légkört ami egyre jobban biztosabbá tett engem abban hogy ezt szeretném csinálni, nagyon jó edzőim voltak már Győrben is nagyon szerettem ott lenni, ott kezdődött igazán ennek a sportnak a szeretete! Az Illés Akadémiára kerülésen pedig mintha egy álmom vált volna valóra azzal, hogy akadémiai rendszernek a tagja lehetek. Kollégista lettem, rengeteg barátra tettem szert, akik ma is a barátaim. Ezen az állomáson rengeteg akadály volt viszont rengeteg szépség is, itt készítettek fel a profi labdarúgásra.

A szombathelyi Illés Akadémián belépni a profi futball világába komoly váltás. Miben változott meg ekkor a gondolkodásod vagy a hozzáállásod a sporthoz?

Nagyon elszánt voltam, ez volt a célom, hogy profi labdarúgó legyek! Addig meg sem álltam. Én a munkában hiszek, a kemény munkának mindig meg van a gyümölcse, csak nagyon kitartónak kell lenni és sosem szabad feladni! Ugyan olyan hozzáállással dolgoztam tovább, mint előtte, persze nagyon megtisztelve éreztem magamat és büszke voltam magamra, hogy ezt elértem.

Az előző szezonban a Viktória FC játékosaként Év Játékosa díjat nyertél. Mit jelentett számodra ez az elismerés, és hogyan hatott az önbizalmadra?

Nagyon örültem az elismerésnek. Számomra ez nagyon nagy dolog, hogy az élvonalban tudtam év játékosa lenni. Hatalmas löketet adott nekem.

Mit jelent számodra a Budapest Honvéd színeiben játszani? Miben adott eddig többet ez a klub neked játékosként?

Nagy megtiszteltetés a Budapest Honvéd játékosa lenni! Szakmailag rengeteget adott fél év alatt sokat fejlődtem mind fizikálisan, mind taktikailag. Minden körülmény adott itt egy profi labdarúgó számára.

Milyen volt az első NB I-es felnőtt meccsed élménye?

15 éves voltam, amikor először pályára léphettem, ráadásul nem is akármilyen pályán. A Pancho Arénában a Puskás Akadémia ellen mutatkozhattam be. Elmondhatatlan érzés, talán amihez hasonlítható, hogy úr isten megcsináltam, és ez még csak a kezdet!

Van olyan mérkőzésed vagy pillanatod Honvéd-mezben, amely különösen emlékezetes számodra?

Természetesen van, rögtön az első bajnoki mérkőzésünk itthon a Ferencváros ellen 1-1-es eredmény. Nagyon emlékezetes meccs volt számomra.

A pályán kívül mivel tudsz igazán kikapcsolódni és feltöltődni?

Nagyon feltölt a természet, a túrázás vagy csak egy séta a szabadban. A családommal, barátaimmal való időtöltés és az utazások: nagyon szeretek új országokat, városokat felfedezni!

Mit üzennél a fiatalabb lányoknak, akik most kezdik az utat kisebb klubokban, utánpótlásban és egyszer szeretnék NB I-es mezben pályára lépni?

Soha ne adják fel, bármi történjen! Dolgozzanak sokat, kemény munka és kitartás! Lesz, amikor nehéz lesz, de minden egyes nehézség megéri! Ne féljenek elkezdeni, csodálatos élményben lesz részük, ezt garantálhatom! Nagyon fontosnak tartom a megfelelő támogató hátteret. A szüleim, családom nélkül nem tudom, eljutottam volna-e ideáig. Innen is nagyon köszönök nekik mindent!

Ha további interjúkat is szívesen olvasnál, látogass el a blogunkra.

Ha a sportbiztosítás részletei érdekelnek, ezeket a sportbiztosítás oldalunkon találhatod.

Ha tetszett, oszd tovább!

További tartalmaink

Interjúk, tippek, tanácsok
a BiztoSport blogon!

# Interjúk

"A kézilabdára nem csak egy sportként tekintek, hanem mint életforma" - Interjú Tóth Barnabással

Tóth Barnabás 7 évesen édesapja nyomdokain indult el a kézilabda felé, majd az alsóörsi próbajáték után 5. éve tagja a Veszprém Handball Academy-nak. 2025-ben az EHF Youth Club Trophy döntőjébe jutott csapatával, ahol ezüstérmet szereztek, az U18-as Eb-n pedig öt góllal segítette a válogatottat a szerbek elleni negyeddöntőben. Magyarország ezzel kivívta a 2027-es vb-kvalifikációt, amelyre Barnabás is nagy célokkal készül. A pályán kívül a gasztronómia érdekli és szakács szakmát is tanul, miközben álma egy felnőtt BL-szintű karrier.

# Cikk

A sport, mint az egészséges élet kulcsa?

A sport szerepe ma már messze túlmutat a fizikai aktivitáson – életmóddá, közösségi élménnyé és az egészséges élet egyik legfőbb pillérévé vált. Az emberek egyre inkább felismerik, hogy a sport nemcsak az izmok edzéséről szól, hanem mentális és érzelmi jólétünk megőrzésében is kulcsszerepet játszik. Nézzük meg, miért olyan fontos a sport minden életkorban és élethelyzetben, különösen akkor, amikor a modern társadalom kihívásai mozgásszegény életmódhoz vezethetnek.

# Interjúk

"Nagy pillanat volt számomra, mikor megkerestek Veszprémből..." - Interjú Hoffmann Balázzsal

Hoffmann Balázs Győrszentivánon nőtt fel, ahol a kézilabda nem idegen fogalom – mindkét szülője játszott, majd edző lett. A sport természetes volt körülötte, de a döntést maga hozta meg: 9-10 évesen a kézilabda mellett tette le a voksát. Jó döntésnek bizonyult. 2020-ban a Veszprém Handball Academy kereste meg, öt évvel később pedig már a Bajnokok Ligájában szerzett gólt a ONE Veszprém felnőttcsapatában. Az idén pedig az U20-as válogatottal sporttörténelmet írt: Magyarország először nyerte meg a korosztályos Európa-bajnokságot. Az alábbi interjúban a kezdetekről, a nagy pillanatokról és arról is mesél, miért volt az egyik első dolga az NB I-be kerülve sportbiztosítást kötni.

  • BeStrong, a BiztoSport partnere