Azon sportolók közé tartozol, akik az élsport szépségeit külföldön is megtapasztalhatták. Mi ösztönzött arra, hogy légiós játékosként Németország kézilabda csapatait erősítsd?

Akkoriban a bátyám kint élt Németországban, ahol dolgozott, tanult és mellette ő is kézilabdázott. Úgy alakult, hogy Balatonfüreden lejárt a szerződésem, amit pont emiatt nem szerettem volna meghosszabbítani. Azon a nyáron volt a junior válogatottal a világbajnokság, ami előtt lehetőségem volt a testvérem által megmutatni magam edzéseken néhány német csapatnál, és szerencsére a válogatott felkészülésre már egy aláírt szerződéssel érkeztem.

Milyen érzés volt egyik napról a másikra egy másik nemzet csapatának tagjává válni? Mennyire volt nehéz a beilleszkedés?

Az elején nehéz volt alkalmazkodni. Szinte semmit nem beszéltem németül, angolul pedig nem igazán szóltak hozzám, amit utólag nagyon is köszönök, mert így rákényszerítettek a tanulásra. Az egyesület biztosított nekem nyelvtanárt heti több alkalommal, ami még jobban felgyorsította a beilleszkedésem, főleg az öltözői légkörbe. A csapattársak nagyon barátságosak és befogadóak voltak, a klubvezetés pedig türelmes volt velem. A mérkőzések atmoszférája és a szurkolók mentalitása nagyon szimpatikus volt: ünnepként tekintettek a hazai meccsekre, ahol öröm volt pályára lépni.

Hogyan éled meg, amikor pályára léphetsz, illetve közvetlenül a meccsek előtti félkészülést és magát a mérkőzéseket?

Azon kevesek közé tartozom, akiknek szinte semmilyen babonájuk nincs a mérkőzések előtt, úgyhogy leginkább csak a kezdő sípszót várom. Mérkőzés alatt pedig mindig csak a következő támadásra vagy a következő védekezésre koncentrálok, és nem arra, ami előtte történt!

A németországi kitekintés számodra miért volt hasznos? Másoknak miért ajánlanád, hogy idegenben is kipróbálják magukat a sportban?

A legnagyobb különbség – akár az életben, akár a kézilabdában – a hozzáállás. Természetesen a körülmények is teljesen mások, mint itthon, de nem gondolnám, hogy erre bármit lehetne fogni. Talán ez volt a legnagyobb lecke, amit a kint töltött hét év alatt megtanultam. Mindenképpen, aki teheti, próbálja ki magát egy külföldi csapatban, de hozzá tartozik az igazsághoz, hogy nem való mindenkinek.

A külhoni, illetve hazai élmények és sikerek mellett sajnos komolyabb sportsérülést is szereztél. Élsportolóként milyen hatással volt ez rád?

Sajnos ez a kockázat a sport velejárója. A lövő vállam sérült meg súlyosabban, ami miatt két műtéten is át kellett esnem fél év alatt. Mindenképpen szükség volt a műtétre, mert már a mozgatás is fájdalommal járt, nemhogy a lövések! Az elején egyáltalán nem viselt meg, hiszen ugyanúgy ott voltam az edzéseken, bent voltam az öltözőben a csapattal, mintha mi sem történt volna, de a felépülés utolsó hónapjában már türelmetlen voltam, majdnem egy évig nem játszhattam.

A sérüléskor és az elnyúló rehabilitáció során megfordult a fejedben, hogy talán véget érhet a karriered?

Erre az opcióra egyáltalán nem is gondoltam. Kezdettől fogva arra koncentráltam, hogy minél előbb visszatérhessek a pályára. Szerencsére nem voltam sosem az az „elhagyom magam” típus, így mentálisan úgy fogtam fel, mintha nem is történt volna semmi, és amint lehetett, azonnal elkezdtük a gyógytornát. Sokat köszönhetek a gyógytornászunknak, Baranyi-Kereszturi Anikónak. Nem lehettem volna jobb kezekben a gyógyulásom érdekében.

Mennyire van köze ennek az említett sérülésednek ahhoz, hogy a sportbiztosítás mellett tetted le a voksod?

Éppen emiatt a vállsérülésem miatt döntöttem a sportbiztosítás mellett, de sajnos már csak utána. Megkönnyítette volna sok mindenben a dolgom, és leegyszerűsítette volna számomra a műtét előtt, illetve után felmerülő kérdéseket, gondokat, ha már előbb megkötöm a biztosítást.

További, ügyfeleinkkel készített interjúinkat itt találod.

Ha érdekel a sportbiztosítás, kérjük, kérj konzultációt az oldalon és meg tudjuk beszélni a részleteket!